Life és spirituális coaching a testi, lelki és szellemi EGÉSZségért

Egészségesebb élet – Alapozás

Az egészség témáját körüljáró cikkemben már találkozhattál az alábbi, általam készített ábrával. (Ha a „piramist” ismered, és érdekel, hogy miért nem azt a típusú ábrát használom, kérlek olvasd el a cikket!)

az egészségesebb életmód építőkövei

A szükséglet-modell széles körben ismert; gyanítom, hogy valamilyen formában már Te is hallottál róla. Valószínűleg azért van ez így, mert elég jól összegyűjti az egészség fogalmának megértéséhez szükséges életterületeket. Emiatt remek alapot kínál annak gyakorlatban történő megvalósításához is. Azonban fontos szem előtt tartani, hogy az egyes területek nagyon sok esetben átfedik egymást. Pl.: a „biztonság” lehet fizikális és érzelmi egyaránt. A tudás, az ismeretek vonatkozhatnak a fizikális területre, a testünk ismeretére is. A kiteljesedés alapja a helyes önismeret. Az esztétikus dolgok az érzelmeinkre kifejtett hatásukon keresztül válnak támaszunkká – és még folytathatnám a példák keresését.

A piros félkörben található élet-területek megléte nélkül nem lesznek alapjaid egy egészségesebb élet kialakításához, felépítéséhez. Így mindenképpen ezekkel a témákkal érdemes kezdeni a változtatásokat. Itt csupa olyan szükséglet szerepel, amiknek hiánya, ki nem elégített mivolta várhatóan valamilyen, bárki által észrevehető egyensúly-vesztéshez, megbetegedéshez vezet. Ezeknek a dolgoknak a megléte nélkül aligha lesz bárkinek elsődlegesen fontos az, hogy a zöld terület bármely elemével tartósan és következetesen törődjön. Vegyük hát sorra azokat a területeket, amiket mindenképp érdemes elsőként felülvizsgálni és rendbe tenni egy életmód-váltás vagy újrakezdés kapcsán.

Teremtsük meg egészségesebb életed alapjait!

Fizikális – gyakorlatias elemek az alapozáshoz

Lakhatás

Megfelelő alapvető lakáskörülmények (kellően higiénikus és biztonságos környezet) megléte. Talán ez a legalapvetőbb dolog, amire egyáltalán bármit fel lehet építeni. Egy hajléktalan személy ételhez és italhoz akár adományok révén is hozzájuthat; azonban a talpra álláshoz mindenképpen szüksége lesz legalább egy szobára, ahol pihenhet és biztonságban érezheti magát.

Étel – ital

Ez eléggé magától értetődő: kellő mennyiségű étel és ital megléte nélkül hosszú távon gyakorlatilag képtelenek vagyunk életben maradni. Ennek biztosításához valamilyen forrásra (rendszeres adomány vagy bevétel, pl. munkabér) van szükség. Napjainkra már az is közismertté vált, hogy az elfogyasztott étel minőségének is fontos szerepe van az egészségünk megőrzésében. Az ultrafeldolgozott gyorséttermi ételek még nagy mennyiségben fogyasztva sem tartalmazzák a szükséges mennyiségben azokat a tápanyagokat, amelyek az egészséges test felépítését szolgálják.

Alvás

Kellő mennyiségű és minőségű alvás megléte nélkül szintén nem tudunk hosszú távon létezni, kellő minőségben teljesíteni. A jó alvás, pihenés fontossága gyakorlatilag azonos a táplálék meglétével. Ahogyan étel és ital, úgy pihentető alvás nélkül is egy idő után elpusztul az emberi test.

Ruházat

Értem ezalatt: az évszaknak megfelelő, tiszta, rendezett. Elsősorban a testi egészségem megőrzése, másodsorban a társadalomba való beilleszkedés lehetőségének megteremtése érdekében. Télen a laza nyári ruhákban megfázom, megbetegszem, nem tudok dolgozni járni, jövedelemhez jutni, lakhatást, étkezést finanszírozni. Nyáron a meleg ruhákban gyorsan megizzadok – és a kellemetlen szagok egészen biztosan nem segítenek sem a munkahelyemen, sem a tömegközlekedési eszközökön a zavartalan életvitelben.

Tiszta levegő, tisztálkodás

Tiszta levegő megléte nélkül (pl. a vegyi gyárakban dolgozók, vagy azok közvetlen környezetében élők, klf. vegyi anyagokkal dolgozók esetén) nő a különféle tüdő- és egyéb degeneratív, akár daganatos betegségek kialakulásának kockázata. A tisztálkodás feltételeinek hiánya szintén megbetegedések (ótvar, rühösség, tetvesség) kialakulásához vezethet.

Szexualitás

Megléte és kölcsönös egyetértésen alapuló, kielégítő megélése. Testünk igényli a kiegyensúlyozott szexualitást; ennek egészséges megléte esetén nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak vagyunk. Különféle kutatások azt is bizonyították, hogy az immunrendszerünk is hatékonyabban működik, ha szexuálisan kielégítő és ugyanakkor érzelmileg is harmónikus párkapcsolatban élünk.

Testmozgás

Hiányában izmaink sorvadnak, ízületeink mozgásterjedelme jelentősen beszűkül, fizikális teljesítőképességünk egyértelműen romlik. Természetesen ennek egyértelmű tapasztalásához hosszú idő és szélsőséges mozgáshiány kell. De talán te is éreztél már jóleső, „megelevenítő” fáradtságot, amikor egy hosszú téli mozgásszegény időszak után először van lehetőséged az illatos tavaszi levegőn egy nagyot sétálni vagy túrázni. A testedben tapasztalt jó érzések arra motiválnak, hogy ne hagyd abba, mozogj többet, rendszeresen a friss levegőn. Ebből is a kellő mennyiségen és minőségen van a hangsúly – ami minden egyes embernél más és más. Más intenzitással kezdhetsz rendszeresen edzeni, ha már évek óta semmit nem mozogtál, mintha mondjuk az utolsó fél évben már napi fél-egy órát sétáltál vagy kocogtál.

A fizikális területhez sokkal lazábban kapcsolódó, mégis nagyon fontos elemek:

Viszonyom a testemmel. Ez a részterület már egyértelműen kapcsolódik az érzelmi-értelmi-esztétikai területekhez is; de fontos itt is megemlíteni. Testi adottságaim elfogadása, testem működésének ismerete, megértése nélkül sokkal nehezebb egy egészségesebb, tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életet kialakítani.

Fizikális testem küllemét nagyban meghatározza az a genetikai állomány, melyet szüleimtől kaptam. Hiába akarok én 175 cm magas, légiesen karcsú, mégis nőiesen formás modell-testet, tűzvörös hajat és smaragdzöld szemet – ha szüleimtől alacsony és „sűrű”, gömbölyded testalkatot, sötétbarna szemet és hajszínt örököltem… De saját testem működésének ismerete, jelzéseinek megértése nélkül is nehéz dolgom lesz egy életmód-váltás kapcsán. Hiszen sokkal könnyebb azokat az új szabályokat betartani, amikről tudom, hogyan és miért szolgálnak engem. (Pl.: egészségesebb táplálék, megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása. Rendszeres testmozgás beépítése az életembe. Minőségi pihenés érdekében történő új szokások kialakítása…)

Viszonyom a testem változásaival. Az előző részterülethez nagyon hasonló, de szintén a testi, fizikális részemhez kapcsolódik. Az emberi test az idő előrehaladtával elkerülhetetlen változásokon megy keresztül, és az igényei is megváltoznak. Fontos, hogy ezeket a változásokat észleljem magamon, odafigyeljek rájuk és hajlandó legyek azokra a változtatásokra, amikre szükségem van ahhoz, hogy egészségesebb életmódot alakítsak ki magamnak.

Biztonságérzet területének elemei:

Anyagi biztonság

Az önfenntartáshoz szükséges kellő jövedelem megléte. A lakhatási feltételek megléte mellett szerintem ez a második legfontosabb elem ahhoz, hogy legrosszabb esetben akár a nulláról is fel tudj építeni egy egészségesebb, jobb, új életet. A munkanélküliségnél és a vele járó anyagi kiszolgáltatottságnál egy bármilyen legális, biztonságos munka jobb! Még akkor is, ha az „csak” egy takarítói állás egy plázában, vagy mosogatás egy étteremben. Nem vagy köteles onnan nyugdíjba menni! Ahogy javul a helyzeted, bármikor válthatsz.

Személyi biztonság

Nem fenyeget semmilyen testi vagy szóbeli ártalom veszélye a közvetlen környezetem részéről sem az otthonomban, sem a munkahelyemen. Ennek a feltételnek a megléte nem csak a gyerekek, de minden egyes ember számára alapvetően fontos. Azonban sajnos közismert tény, hogy ennek ellenére mégsem adatik meg mindenkinek.
Hiányának felismerése, és a személyi biztonságom megteremtése érdekében tett minden apró lépés (legyen az bármilyen irányú) jelentős életminőség-javulást eredményez.

Kiszámítható környezet

Biztonságos fizikai és érzelmi környezet megléte. A fizikai és érzelmi egészségem kialakításához és megtartásához szükséges a kiszámíthatóság eleme is. Ha biztosan tudom, hogy a munkahelyem minden hónap elején jelentős késedelem nélkül folyósítani fogja a kialkudott fizetésem teljes összegét, az jelentősen hozzájárul a biztonságérzetem növeléséhez. Ha tudom, hogy van egy apró lakás (vagy akár csak egy bérelt szoba), ahol nyugodtan meg tudok pihenni és feltöltődni, az hozzásegít ahhoz, hogy lazítsak, és jól tudjam érezni magam a bőrőmben. Ha tudom, hogy van 2-3 ember az életemben, akire számíthatok, akikre szükség esetén támaszkodhatok, akihez bármilyen kéréssel fordulhatok, az érzelmi biztonságot nyújt számomra, és alapját képezheti egy derűlátó, egészségesebb életszemléletnek.

Egészségem biztonsága

Rendelkezésemre állnak a megfelelő életkörülmények: a kellően higiénikus és biztonságos környezet. A tisztálkodás, étkezés, pihenés feltételei és havi bevételem, melyek a testi egészségem megtartásának alapjait képezik. Lelki-szellemi egészségem biztonságának megléte szintén ide tartozik. Részét képezi az egészséges önismeret, az egészséges emberi kapcsolatok, a tanulás feltételeinek, és a nem látható valósággal való spirituális kapcsolódás lehetőségének megléte egyaránt.

Rugalmasan fix, a fontosabb elemeket tartalmazó napirend

Napirendem fix elemei pl.: a reggeli kelés ideje; az étkezések számomra megfelelő száma és ideje. Munkarendem és a szabadidőm megléte és azok kellő elválasztása egymástól. Rendszeres testmozgás idejének meghatározása. Társasági életem kialakítása, fenntartása. Alváshigiénés szokásaim (esti lefelvés előtti rituálék, az elalvás legkésőbbi idejének meghatározása) kialakítása, fenntartása.
A rugalmas elemek a munkanapok és hétvégék/munkaszüneti napok beosztásának változásai; a különféle szabadidős tevékenységek beosztása; a családtagokkal, barátokkal való kapcsolattartás ideje és rendszeressége; az éves szabadságom idejének meghatározása.

Egészségesebb kapcsolatok: a szeretet, elfogadás, törődés megtapasztalása

Sokszor emlegetett megállapítás, hogy az ember társas lény. Még azok is, akik „magányos farkas” / „introvertált” típusok, időről-időre igénylik a másokhoz kapcsolódást – még ha rövidebb időtartamra is, mint „társaságkedvelő” / „extrovertált” társaik. Azt mondják, hogy a börtönökben a legkeményebb büntetés a magánzárka; ahol a rabnak semmilyen lehetősége nem nyílik társas emberi kapcsolatok megélésére. Kapcsolataink iránya és mélysége különféle lehet; attól függően, hogy ki mennyire áll közel hozzánk.

Önelfogadás, önszeretet

Mivel magunktól egy életen át nem tudunk „megszabadulni”, érdemes bensőséges jó viszonyt kialakítanunk önmagunkkal. Ez az önmagunkkal való kapcsolat a létező legszorosabb, amit valaha megtapasztalunk. De mint minden kapcsolatra, erre is időt, energiát szükséges szánnunk. Ráadásul gyerekkorunk jelentős hatást gyakorol ránk ezen a téren. Lehet, hogy (ahogyan sokáig rám is) szocializációd eredményeképpen Rád is inkább jellemző az önutálat, mint az elfogadó szeretet saját magad iránt. Ha egészségesebb emberi kapcsolatokra vágysz, mint amiket esetleg eddig megtapasztalhattál, akkor mindenképpen érdemes ezzel kezdeni. Önmagad elfogadása és egészséges szeretete lesz az alapja annak, hogy mások felé és képessé válj elfogadóan, ítélkezéstől mentesen, megbocsájtóan, szeretettel viszonyulni.

Szerelem – párkapcsolat

Két felnőtt, érett személy közötti egyenrangú, kölcsönös szabad döntésen alapuló, elfogadó és támogató, az egészséges szexualitást is magában foglaló szeretet-kapcsolata. Szintén rendkívül mély és intim emberi kapcsolat, amit megélünk. Alapja a két fél egészséges önismerete, önszeretete és önelfogadása – ezek hiányában legtöbbször maga a párkapcsolat is előbb-utóbb zátonyra fut az élet viharos tengerén. Azonban soha senki semmilyen megindoklással nem kötelezheti társát arra, hogy az mellette maradjon. Amennyiben szükséges, akár hatósági beavatkozás, védelem is kérhető egy bántalmazó partnerrel szemben!

Családi kapcsolatok

Fizikális vérvonalunkhoz kapcsolódó emberekhez fűződő kapcsolataink. Mélysége és erőssége nagyon sok mindentől függ. Előfordulhat, hogy (hozzám hasonlóan) vér szerinti családodban idegennek, kívülállónak érzed magad; de az is lehet, hogy nagyszerű családod van, akik szeretnek és mindenben támogatnak, amiben tudnak vagy kéred. Dacára annak, hogy egy családhoz tartoztok, ha elutasítóan, ártalmas módon viszonyulnak hozzád, természetesen senki és semmi nem kötelezhet arra, hogy kapcsolatban maradj velük!!! Jogodban áll távol maradni tőlük, és felépíteni, megélni a saját életedet.

Baráti szeretet

Barátaink a magunk választotta „lelki” családunk. Előfordulhat, hogy jobb a kapcsolatod a barátaiddal, mint a családoddal – mint ahogy az is lehetséges, hogy éppolyan jó a kapcsolatod a családoddal is, mint a magad választotta barátaiddal. A legtöbb embernek néhány közeli („legjobb”) barátja, és valamivel nagyobb laza baráti köre van, függően attól, hogy mennyire társaság-kedvelő vagy magának való az illető. Barátainkkal való kapcsolatunk a kölcsönös szimpátián, hasonlóságon alapulnak. Általában mélyebb, jelentőségteljes kapcsolatok, ahol a kölcsönös bizalom és támogatás légköre alapvető. Ha ez elvész, érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon barátom-e még nekem ez a személy?…

Mindennapos, de laza emberi kapcsolatok

Szomszédokhoz, közelebbi és távolabbi munkatársakhoz fűződő kapcsolataink. Ilyen pl. a sarki kisboltos, vagy a környék postása, akikkel sokszor paradox módon mégis a legtöbb minőségi időt töltjük a napjaink során. 🙂 Felszínes kapcsolatok, mégis néha egy pár mondatos beszélgetés sokat segíthet az épp aktuális érzelmi állapotunkon.

Elismertség megélése az egészségesebb önbecsülésért

Elismertség az emberi kapcsolatainkban

A támogató környezet elengedhetetlen ahhoz, hogy saját értékességünket meg tudjuk tapasztalni. Környezetünk pozitív, elismerő, bátorító, lelkes szavai segítenek felépíteni az önbecsülésünket; megtanulni, hogy miben vagyunk jók vagy kevésbé jók; hogy mi az a néhány különleges dolog bennünk, ami egyedivé, értékessé és nélkülözhetetlenné tesz minket, mint személyeket a családunk / barátaink / környezetünk számára.

Munkahely, állás megszerzése

Ha voltál valaha munkanélküli, vagy GYES-ről a munka világába visszatérő anyuka, akkor már tapasztaltad, hogy ha egy adott meghirdetett munkakör betöltésére kiválasztottak, az önmagában jelentősen fokozza benned az elismertség, értékesség érzését. Akár egy jelentősebb törés után vagy kénytelen újra felépíteni magad, akár pályakezdőként vagy visszatérőként keresel állást, akár változtatni szeretnél a munkakörödön – légy bátran büszke arra, ha sikerült megszerezned a kiszemelt új munkát!

Elvárható minőségű munka elvégzése, ennek önmagunk előtt való elismerése

A becsületesen, legjobb képességeidnek megfelelően végzett munka kapcsán a kollégák kedves, elismerő szavai szintén hozzájárulnak a jobb önbecsüléshez – feltéve, ha el tudod fogadni igaznak azokat. Vagyunk jó páran úgy, hogy nehezen „engedjük be” az elismerést, de érdemes gyakorolni ezt is, mert megtanulható – és egy elégedettebb életérzés a jutalma.

Ha pedig vállalkozóként igyekszel boldogulni, akkor egyenesen elengedhetetlen, hogy ne kicsinyelld le (de ne is becsüld túl!) a befektetett munkádat, az elért teljesítményedet, eredményeidet. Lehet, hogy nem Te lettél az új Bill Gates – de ha a kitartó munkáddal biztos megélhetést teremtettél magadnak, ez igenis ok az ünneplésre!

Ezzel végére értünk az egészségesebb életmódod megalapozását szolgáló életterületeknek. Azonban ahogyan azt a kezdő ábrán is láthatod, ez még csak körülbelül a fele az EGÉSZségednek. Az életminőséged további javításához, emeléséhez tartozó területek részletesebb bemutatását a következő cikkben olvashatod.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egy kis gondolat “Egészségesebb élet – Alapozás”