Az egészségesebb életmód napjainkra nagyon felkapott témává vált. Sajnos könnyű elveszni a sokféle irányzat, javaslat, épp divatos és felkapott trend között. Én most egy ismert modell alapjaira építve hozok neked egy keretrendszert, ami segíthet eligazodni az ötletek és irányzatok között. Segítségével ki fogod tudni teljesíteni a saját, személyedre szabott, és emiatt könnyebben fenntartható új életmódodat.
Az egészség témáját körüljáró; illetve az előző, az alapokkal foglalkozó cikkemben már találkozhattál az alábbi, általam készített ábrával. (Ha a „piramist” ismered, és érdekel, hogy miért nem azt használom, kérlek olvasd el az egészség-cikket!)
Előző cikkemben az ábra alsó felét kitöltő, piros területekkel foglalkoztunk. Ezekre elengedhetetlen szükség van ahhoz, hogy emberhez méltó életet alakíthassunk ki. Most nézzük meg azt, hogy ha az alapok már rendben vannak, milyen témákkal lehet és érdemes még foglalkozni a teljes EGÉSZség megélése érdekében.
A zöld félkörben csupa olyan szükségletet találunk, amiknek hiánya kizárólag az életminőséget befolyásolja. A tanulásban, önkifejezésben és a transzcendenshez való kapcsolódásban gátolt személyeknél megbetegedés kialakulása nem várható, de az életük minősége mindenképpen elmarad azon emberekétől, akik ezen területekre is tudnak / akarnak hangsúlyt fektetni.
Tegyük EGÉSZ-szé az egészségesebb életmódod!
Megismerést célzó (kognitív) / értelmi életterület
Önismeret fejlesztése – egészségesebb kapcsolat kialakítása önmagaddal
Rengeteg mindent meg kell tanulnunk az iskolában; azonban az önismeret sajnos mind a mai napig nem tantárgy a „fejlett nyugati” társadalmak oktatási rendszerében. Pedig milyen nagyszerű lenne, ha 18 éves korára mindenki legalább azt megtanulhatná, hogyan ismerkedjen meg és éljen harmóniában önmagával! Ugyanis bármennyire furcsán hangzik is, a mély önismeret nem alakul ki „automatikusan” az évek múlásával senkiben. Eléréséhez tudatos odafigyelésre, erőfeszítésre, rendszeres önreflexióra van szükségünk.
Kisgyermekkor
Gondolj csak bele: amikor egy kisbaba megszületik, még semmit nem tud sem önmagáról, sem az őt körülvevő világról. Még azt sem tudja, hogy ő egy önálló létező, aki nem azonos személy az anyukájával. Ahogy növekszik, úgy tapasztal és tanul meg mindent saját magáról és közvetlen környezetéről egyaránt. Azonban az önmagáról szerzett ismeretei ekkor még az őt körülvevő emberek elvárásrendszeréből és reakcióiból táplálkoznak. (Ezt szoktuk röviden „szocializációnak” nevezni.) Közvetlen környezetétől tanulja meg, hogy mi a „jó/helyes”, az „elfogadható” és a „rossz/helytelen” viselkedés, gondolkozásmód abban a közegben, ahol éppen él. Ez a környezet eleinte kizárólag a családtagokra korlátozódik, majd később kitágul az óvoda / iskola vagy iskolák, lakókörnyezet, baráti társaság felnőtt és kortárs közegére egyaránt. Ezek a korai ingerek rendkívül meghatározóak – azonban mégsem azonosak a valódi önismerettel.
Kamaszkor
Ebben az időszakban ébred fel igazán a fiatalokban a vágy önmaguk meghatározására. Eleinte csak az ismert (általában a családi) értékrenddel szemben – egy másik, új (általában a kortárs, baráti) csoport értékrendje mentén. Ez a következő lépés az önismeret felé: mit nem akarok a továbbiakban az életemben / mit akarok inkább helyette, amit másoktól láttam. Erre a lázadó fázisra is szükség van az egészségesebb önismeret kialakulásához. Ha kimarad, az a későbbiekben nehézségekhez vezet.
Ami ilyenkor még legtöbbször hiányzik, az a MIÉRT pontos meghatározása. Ebben az időszakban inkább az érzelmek, mint a logikus érvelés az, ami a fiatalokat mozgatja; így az indoklás is általában érzelmi alapú. (Mert nem tetszik az, hogy… / azt szeretném, ha…) Ez teljesen természetes velejárója az életkornak, és teljesen rendben is van mindaddig, amíg az önismereti törekvés, a saját értékrend meghatározása nem reked meg ezen a szinten.
Felnőttkor
Az érett, felnőtt önismerethez azonban szükség van arra is, hogy az egyén tisztában legyen önmaga és az élet MIÉRT-jeire adott válaszaival. Amíg valaki nem fogalmazza meg a saját válaszait a miértekre, addig csak „zsigerből”, félig-meddig öntudatlanul, gyerekkori szociálizációja és aktuális érzelmei által vezérelve éli az életét. A legtöbbször ez az a lépés, ami valahogy „kimarad” az életünkből. A tanulás, pályaválasztás, munkakezdés; a családi, baráti és párkapcsolatok ápolása; saját egzisztenciánk megteremtése, biztosítása a világban elviszi a fókuszt a belső világunkról. Ha tudatosan nem szánunk időt az önmagunkkal való „megismerkedésre”, a saját MIÉRT-jeinkre adott válaszaink megtalálására, akkor ugyan úgy véljük, hogy tudjuk kik vagyunk és mit akarunk – valójában azonban mégsem.
Ahogyan minden kapcsolat, úgy az önmagammal való kapcsolat felépítésére és fenntartására is időt, energiát, figyelmet kell szánnom és szentelnem. Ekkor tudnak a döntéseim igazán tudatossá, átgondolttá, valóban egészen a sajátommá válni. Természetesen ez nem történik meg egyik napról a másikra. Nem is elvárható mindaddig, amíg az ifjú felnőttnek nem volt módjában különféle, akár szélsőséges elveket és elképzeléseket kipróbálni, és ennek során tapasztalatokat gyűjteni. Az, hogy ez kinél mikor történik meg, vagy hogy megtörténik-e egyáltalán; illetve hogy kinek mennyi és milyen élményekre, tapasztalásokra van szüksége hozzá, az teljes mértékben az egyéntől függ.
Napló
Az egészségesebb önismeret kialakításának, a különféle megtapasztalások rögzítésének, az általuk kiváltott gondolatokra és reakciókra történő reflexiónak lehet kiváló segítő eszköze a naplóvezetés. Teljesen mindegy, hogy hány esztendős vagy, bármikor elkezdhető! Nem lehet jól vagy rosszul csinálni – és egyébként sem kell semmiféle elvárásnak megfelelni. A naplód csak a tiéd – másoknak még csak tudnia sem kell róla.
Egy dolog azonban biztos: érzéseid és ösztönös reakcióid tudatosításában, viselkedési mintázataid feltérképezésében, és ezek által tudatosságod fejlesztésében hatalmas segítségedre lesz. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne tett volna valamilyen felfedezést önmagával kapcsolatosan, ha nekifogott a naplóírásnak. Én is rengeteg önmagammal kapcsolatos „ráébredésemet” köszönhetem annak, hogy látókörömbe került a „bullet journal” módszere. Dacára korábbi, nem túl lelkesítő tapasztalataimnak, adtam egy esélyt a dolognak és kipróbáltam. Az eredmény: rájöttem, hogy valójában boldogtalan vagyok a munkámban, és valami teljesen mást szeretnék kezdeni az életemmel. Ez a gondolat pedig már a következő témakör felé vezet bennünket.
Folyamatos tanulás, látókörünk tágítása – egészségesebb kapcsolatok kialakítása másokkal
Szakma, foglalkozás, hivatás
Ennek kiválasztása, elsajátítása, folyamatos fejlesztése a hétköznapi életünk természetes részét képezi. Fiatal felnőttként valamennyien választunk / választottunk egy szakmát, szakterületet, ami elég vonzó számunkra ahhoz, hogy úgy gondoljuk: szívesen foglalkoznánk vele. Ám mivel napjainkra rendkívül felgyorsult az élet, és az ezt követő gyors változások miatt szükségünk van a folyamatos szakmai fejlődésre, a változások követésére, az újdonságok megismerésére, elsajátítására is. Enélkül csaknem biztosan lemaradunk, és jóval nehezebben, vagy kedvezőtlenebb feltételekkel találunk munkát magunknak.
Munkahelyünk teret biztosít számunkra a közvetlen családunk körén kívüli, további emberi kapcsolatok kialakításához is. Mindennapos munkánk (és a továbbképzések) kapcsán a szakterületünkön dolgozókkal tudunk új kapcsolatokat kialakítani. Ezek egyrészt a kapcsolati hálózatunk részévé válnak, másrészt pedig az idő folyamán akár barátsággá, szorosabb kötődéssé is alakulhatnak.
Ide csatolnám még a nyelvtanulás témakörét / lehetőségét is, amit sosem késő elkezdeni. Bármilyen nyelv elsajátítása is vonz, egy dolog egészen biztos: ha engedsz a késztetésednek, egy teljesen új világot – vagy akár kultúrát fog megnyitni számodra. Én kisiskolás koromtól kezdve akartam angolt tanulni. Azonban abban az időszakban (1980-as évek) az ideológiai beállítottság és szüleim az enyémtől különböző elképzelései megakadályozták ezt. Ettől azért még nem adtam fel: 30 évesen láttam neki a tanulásnak, és 40 éves koromra sikerült úgy megtanulnom a nyelvet, hogy azóta minden nap élvezhetem az erőfeszítéseim jutalmát. És talán említenem sem kell, hogy egy új nyelv elsajátítása milyen nagy mértékben növeli az új emberi kapcsolatok, barátságok kialakításának lehetőségét. 🙂
Hobbi
Szabadidőnk aktív, mégis pihentető eltöltéséhez általában olyasmit választunk, ami vonz és érdekel bennünket – azonban nem, vagy csak nagyon lazán kapcsolódik a megélhetést biztosító munkához. Nem akarunk a szakértőivé válni, nem ebből akarunk megélni, de a vele való foglalkozás flow-élményt ad számunkra. Az ég egy adta világon bármi lehet: sport, pecázás, túrázás, sakk, olvasás, kreatív vagy művészi tevékenység „amatőr” módon művelve – nem folytatom. Elvárások és verseny-kényszer nélküli tevékenység ez, melynek lényege, hogy kikapcsoljon, ellazítson, örömmel töltsön el. Érdemes találni egy jó hobbit, mert még a szakbarbarizmus elkerülésében is segít: a hobbid kapcsán egy teljesen más területet fogsz önkéntelenül, a tanulás kifejezett szándéka nélkül is jobban megismerni, így nem csak a szakmáddal kapcsolatos témákban fogsz tudni beszélgetésekhez kapcsolódni.
Általános műveltség
Érdemes a világról és annak működéséről szerzett alapismereteinkre is reflektálni. Általános műveltségünk alapjait iskolai tanulmányaink során szerezzük meg. Bár az ott tanultak nagy részét jobbára elfelejtjük, mégis, legalább érintőleges tudomásunk van sok olyan dologról, amivel a hétköznapjainkban nem feltétlenül találkozunk rendszeresen. Ide tartozik pl.:
- csodás természeti tájak, vagy történelmi jelentőségű tájegységek ismerete a világ különböző pontjain (melyek szabadságunk ideje alatt akár úti célként is felmerülhetnek)
- a magyar és nemzetközi irodalom kiemelkedő alakjainak és műveinek ismerete (melyek később akár szabadidőnkben is böngészhetők, megismerhetők)
- egészségünkkel, annak megőrzésével vagy helyreállításával kapcsolatos ismeretek (önmagunk jól felfogott érdekében)
- egészségesebb emberi kapcsolatok kialakításával, fenntartásával kapcsolatos ismeretek (alapvető, bevett és elfogadott társadalmi viselkedési normák) – a valódi, megélt tolerancia: a másik más-ságának elfogadása elsajátításához (pl. fogyatékkal élők, betegek, idősek…)
- az európaitól eltérő berendezkedésű (pl. iszlám, indiai, kínai, japán…) társadalmak viselkedés-normáival kapcsolatos ismeretek
- aktuális gazdasági és/vagy politikai ismeretek (hogy később legyen mire felépíteni a sajnát világnézetünket és választási döntéseinket)
- a lista természetesen még sok mindennel bővíthető lenne, de szerintem érthető, mire gondolok.
Érdemes ezt az általános területet is „naprakészen” tartani. Erre akár pihenésképpen is van lehetőségünk különböző, akár internetes olvasmányok, videók, ismeretterjesztő műsorok segítségével. De segíthetnek ebben a jó beszélgetések másokkal, akik esetleg más közegből érkeznek, a sajátunktól különböző tapasztalatokkal, világlátással és a dolgokhoz való hozzáállással felvértezve.
Kapcsolatok és tanulás
Itt nagyon fontosnak tartom azt is kihangsúlyozni, hogy érzésem szerint az embereknek újra meg kell tanulni kapcsolódni, beszélgetni egymással. A nagy individualizmusban, ami mindent relatívvá és én-központúvá tett; vagy a legújabb woke-izmusban, aminek követői már azt is elvárják, hogy mindenki köteles legyen egyetérteni az ő megnyilvánulásaikkal – gyakorlatilag lehetetlenné vált egy jóízű beszélgetés. A beszélgetés ugyanis NEM arról szól, hogy én kinyilatkoztatom az igazságomat, és mindenkit megtérítek annak feltételek nélküli elfogadására! Egy beszélgetésben NEM KELL mindenkinek EGYETÉRTENI!
Az én életem és eddigi tapasztalataim, az ezekből formálódott világlátásom és véleményem nem „kell”, hogy megegyezzen másokéval! Hiszen más családba és közegbe, különböző személyiség-vonásokkal születtünk és más életutat jártunk be mostanáig. És ez visszafelé is igaz. Ostobaság ezt elvárni – és valamilyen furcsa okból kifolyólag sokszor mégis ezt várjuk. Miközben egy beszélgetés pont arról kellene, hogy szóljon, hogy meghallgatjuk mások történetét, megéléseit, és kialakult véleményét. Aztán mi is elmeséljük a sajátunkat, amit a többiek meghallgatnak. Egy „körben” ülve valamennyien megosztjuk a tapasztalatainkat és gondolatainkat egymással. Így mindenkinek módja nyílik olyasmit is megismerni, amit eddig nem tapasztalt. Egy ilyen beszélgetésben minden résztvevő gazdagszik a másik élményei, tapasztalásai révén – annak kényszere nélkül, hogy bármit is változtatnia kellene önmagán.
És kérlek, hogy most elsősorban a saját viselkedési mintázatod felé fordítsd a figyelmed! Hiszen csak ezt tudod bármilyen módon is megváltoztatni. Vajon ismered és értékeled-e eléggé önmagadat? Szükséged van-e arra, hogy másokat mindenáron meggyőzz a saját igazságodról ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrődben? Tudsz-e, akarsz-e odahallgatni a másikra és befogadni a történetét? Az egészségesebb kommunikációhoz figyelembe kell vennünk, hogy egy szánk van – de két fülünk. Mintha a természet is arra biztatna: kétszer annyit hallgass, mint amennyit beszélsz. Érdekel-e annyira a másik, hogy meghallgasd? Ha nem, akkor téged miért hallgasson meg bárki?…
Esztétikai, az érzésekre ható terület
Minden olyasmit ide sorolnék, ami a szemnek és a léleknek kellemes, felemelő élményt, tapasztalást jelent.
A szépség, az esztétikum elsősorban az életünk fizikális területén tud megjelenni – pl. az életterünk (lakás / ház, munkakörnyezet) és ruházatunk tiszta, rendezett, kényelmes és praktikus kialakításában. A különböző színek, formák, anyagok, díszítő elemek kiválasztása és használata lehetővé teszi saját egyéniségünk, ízlésünk kifejezését. Megjelenik a zenei ízlésünkben is – hiszen a zene elsősorban az érzéseink útján gyakorol ránk hatást.
Azonban az esztétikus dolgok használatának segítségével hatást is tudunk gyakorolni saját és embertársaink érzelmeire egyaránt. Hangulatunkat közölni és befolyásolni egyaránt képesek vagyunk a színek és dallamok megfelelő kiválasztásával – de még a tisztaság és rend tényével vagy annak hiányával is. Szerintem mindenki megtapasztalta már, hogy mennyire más érzés egy tiszta, gondozott és rendezett környezetbe megérkezni, mint egy rendetlen, sivár és piszkos helyre; vagy mennyire más egy tisztán és rendezetten öltözött emberrel találkozni, mint egy dohányfüst-szagú ruhába öltözött, alkohol-gőzös leheletű személlyel.
Emiatt rendkívül fontos pl. egy depresszióval küzdő személy esetén az, hogy felkeljen, tisztálkodjon és tiszta ruhát vegyen magára minden nap – még akkor is, ha az adott pillanatban kizárólag ennyit képes megtenni önmagáért. Ha képessé válik beágyazni, vagy lépésről-lépésre rendet tenni az otthonában, akkor elindult a felépülés útján. Vagyis az esztétika elemeinek gyakorlati alkalmazása akár gyógyítóan is hathat ránk.
Természetesen ezzel NEM azt akarom mondani, hogy egy depresszió meggyógyítható kizárólag az esztétikai eszközök használatával – a probléma természetesen ennél sokkal összetettebb. Azonban az biztos, hogy az egészségesebb élet felé vezető úton igenis fontos szerepe van az esztétikus dolgoknak.
Önmegvalósítás – a bennünk rejlő vágyak, lehetőségek megvalósítása
Alapját az önismeret (lásd fenn :)) és az önelfogadás képezi. Az önelfogadás amiatt fontos, hogy képességeink reális ismeretében és azok elfogadásával elérhető, mégis motiváló célokat tudjunk magunk elé tűzni – mert csak ezek elérése fogja bennünk a kiteljesedés, az egészségesebb élet érzetét kelteni. Az önmegvalósítás felé vezető utat a következő lépésekkel tudnám a leginkább leírni:
- Ismert meg magad: önismereti munkád kapcsán keresd meg, hogy mi az, ami érdekel, ami örömet okoz ha foglalkozhatsz vele. Érdemes az ehhez kapcsolódó szakterületen képezned magad.
- Sajátítsd el a választott szakmádat, és csináld azt a mindennapokban, amit szeretsz és élvezel – mert így a munkád egyben öröm forrásává is válik.
- Soha ne hagy fel az újdonságok megismerésével a szakterületeden – így egyre jobb szakemberré válsz.
- Az évek során így szaktudásod, szakmai tapasztalataid és fejlődésed, az ebből származó sikereid várhatóan az elégedettség, kiteljesedettség érzésével töltenek majd el.
Bár kényelmetlen, de ugyanakkor vitathatatlan igazság az is, hogy az EGÉSZségesebb élet, az igazi önmegvalósítás a kényelmi zónánkon kívül kezdődik. A jó hír pedig az, hogy az önmegvalósítás folyamatát sosem késő elkezdeni!
A komforttól a növekedésig
Kb. 30 éves korunkra legtöbben kialakítjuk az egzisztenciánkat és az életvitelünket, ami aztán kényelmes rutinná válik számunkra. Az évek előrehaladtával azonban bármikor elénk kerülhet annak felismerése, hogy valamilyen változtatásra, váltásra van igényünk, szükségünk a munkánk, szakmánk terén ahhoz, hogy azt érezzük: valóban a saját igényeink és törekvéseink mentén élünk és tevékenykedünk. Ahhoz, hogy meg tudjuk valósítani a saját elképzeléseinket, ilyenkor szükségessé válhat korábbi döntéseink felülbírálata. Vágyaink mentén úgy is dönthetünk, hogy valami teljesen új dolgot szeretnénk megtanulni és művelni.
Úgy gondolom, egyáltalán nem „ciki” 40-50 éves korban visszaülni az „iskolapadba”, és valami újat tanulni! Gondolj csak bele: kb. 20 éves korod körül, az akkori tudásoddal, közegben és lehetőségek közül választottál valamit. Igen ám, csakhogy azóta eltelt mondjuk 20-30 év; változott a világ és változtál Te is. Miért kellene ragaszkodnod egy 20-30 évvel ezelőtti döntésedhez, ha arról azóta kiderült, hogy igazán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeidet? Életünk jelentős részét a munkánkkal töltjük – miért ne választhatnánk valami újat, ami több örömet és megelégedést ad? Egyetlen munkahelyen sem töltünk el 20-30 évet, ha az a közeg nem megfelelő számunkra – a szakmánkat miért ne változtathatnánk meg ugyanebben a helyzetben?…
Szóval ha úgy érzed, hogy egy bizonyos mértékig „megrekedt” az életed: a hétköznapjaid unalmas, örömtelen taposómalommá váltak, és mintha kiveszett volna belőled a lelkesedés képessége – ne törődj ebbe bele, és ne is beszéld le magad a változtatásról. Bár kétségtelenül erőfeszítést igényel, de az örömtelibb, egészségesebb élet egészen biztosan megéri a befektetett munkát. Ne feledd: a jó pap holtig tanul. 🙂
Transzcendencia – egészségesebb kapcsolódás a láthatatlan valósággal
Elérkeztünk EGÉSZ-ségünk azon területéhez, amivel a mai „modern, tudományos alapokon nyugvó” társadalmak egyáltalán nem akarnak (vagy nem képesek) foglalkozni. Ennek oka részben történelmünkben keresendő.
A jelentős ókori társadalmakban (Egyiptom, Mezopotámia, Indus-völgy, Kína, Görög és Római birodalmak) ugyanis a „bölcsek” a természet- társadalom- és spirituális tudományokkal egyaránt foglalkoztak. Nem választották el élesen egymástól a lelki-szellemi dolgok ismeretét az egyéb, a fizikai valóságra vonatkozó ismeretektől. Ha mai modern kifejezéssel szeretnék élni, azt is mondhatnám, hogy „holisztikus” szemléletmóddal fordultak a tudományok felé.
Hogyan és miért szakadt el egymástól a tudomány és a spiritualitás?
I.sz. 300-tól Európára erős hatást gyakorolt a kialakuló feudalizmus és a kereszténység elterjedése majd hatalomra jutása. A görög és római kultúra elemei lassanként „kikoptak” a köztudatból; az emberek jelentős része írástudatlanná vált. Az olvasás és így az ismeretek megszerzése, továbbadása egy szűk elit kiváltságává lett; a filozofikus, elvont gondolkodás az átlagember életében háttérbe szorult a megélhetés biztosítása mellett.
Emellett az egyház is mindent megtett annak érdekében, hogy tanítása és gondolkodásmódja egyeduralkodóvá váljon a társadalomban. Mindez aztán odáig fajult, hogy a 16. századra a keresztény doktrína fényében Galilei természettudományos megfigyeléseit sem voltak képesek elválasztani a zsidó-keresztény spirituális tanítástól. Az egyház üldözni kezdett minden olyan tudást, ami nem a dogmáikon alapult.
Erre a természeti törvényeket kutatni kívánó tudósok úgy reagáltak, hogy tudományos megfigyeléseiket kizárólag az anyagi természetű, fizikális törvényszerűségek feltérképezésére összpontosították. Teljes mértékben függetlenítették kutatásaikat a lelki-szellemi tudástól, ismeretektől – ezzel biztosítva saját életük és munkásságuk biztonságát és békességét az egyházi inkvizícióval szemben. Ennek az éles elkülönítésnek a „mellékhatása” lett a napjainkban is jelen lévő „anyagias” beállítottságú tudományos gondolkodásmód.
Tudás vagy hit?
Manapság sokan azt állítják, hogy a hit a tudomány ellensége; ez azonban nem így van. Az tény, hogy jelenlegi duális valóságunkban mindennek van egy ellentétes pólusa. A tudomány ellenpólusa azonban a tudatlanság – a hit ellenpólusa pedig a hitetlenség. A tudományt és a hitet egymással összehasonlítani kb. olyan, mintha a cseresznyét próbálnánk a szőlőhöz, vagy az őszibarackot a görögdinnyéhez hasonlítani. Ebből a szempontból nézve az ókori bölcsek egészségesebb módon viszonyultak mindazon tudáshoz, ami az élet folyamán megismerhető, megszerezhető.
Fontos megemlíteni azt is, hogy napjaink legnagyobb tudósainak többsége hisz abban, hogy a látható, fizikális valóság mellett létezik egy láthatatlan, szellemi természetű valóság is; ami a rendező elvét képezi mindannak, amit a fizikális világban megtapasztalható. Ráadásul érdekes módon a kvantumfizikai kutatások alátámasztani tűnnek a tényt, hogy a létező és vizsgálható valóság sokkal több annál, amit a fizikális érzékeinkkel meg tudunk tapasztalni.
Mit jelent akkor a hit?
Annak elfogadását, hogy valami létezik vagy igaz – anélkül, hogy erre bizonyítékom lenne.
A fenti értelmezés szerint gyakorlatilag mindenki „hisz” valamiben. Ha nem valamelyik vallási rendszer igazságában, akkor egy elméletben, világképben vagy elképzelésben, amire (pillanatnyilag még) nincs konkrét bizonyítéka.
Ebben az értelmezésben például én abban is „csak” hiszek, hogy létezik Amerika vagy Ausztrália, mint kontinens. Mivel még egyik helyen sem jártam, erre nekem személyes, közvetlen bizonyítékom nincs – vagyis „csak” elhiszem mindazok szavát, akik jártak már ott. Hinni lehet emellett pl. a lapos Föld elméletében, a földönkívüliek létezésében – vagy akár abban is, hogy nem létezik semmi más az anyagi világon kívül. Ráadásul a fenti értelemben az utolsó kijelentés is „csak” egy hit, meggyőződés, vélemény.
Sokszor hallott kijelentés, hogy az ember gyógyíthatatlanul hívő lélek. Hinni tud abban is, hogy a pénz / státus / karrier / sikerek / hatalom majd boldoggá teszi – és ez fiatal éveinkben sokszor elég. Hitünktől vezérelve kergetjük álmainkat és a boldogság kék madarát – csak hogy a célunkat elérve ráébredjünk: nem egészen oda érkeztünk, ahová tartottunk.
Saját lelki fejlődésünk útja
A legtöbb tanítás szerint az élet értelme: annak megtapasztalása révén az egyén tanulása, fejlődése, növekedése testben, lélekben és szellemben egyaránt. A szellemi tudás alatt legtöbbször a fizikális és spirituális ismereteket egyaránt értik.
Ha korábban nem is, de 50 éves kora elérése környékén a legtöbb ember megtapasztalja, hogy korábbi meggyőződése valahogy kiüresedik, meginog, bizonytalanná válik. Elkezdjük azt érezni, hogy az ember több a fizikális valóságánál. Megnő az igényünk a minőségi kapcsolódások és beszélgetések iránt. Filozofikus kérdések kezdenek foglalkoztatni minket; hirtelen érdekessé válnak az élet nagy kérdéseire adott és adható válaszok. Ekkor mindenki lehetőséget kap arra, hogy elinduljon a transzcendens, láthatatlan valóság felfedezése felé.
Természetesen ez csak egy, az élet által mindenkinek felkínált lehetőség. Nem több – nem kevesebb. Mivel valamennyien egyediek vagyunk, és különböző utakon járunk, mindenki számára egyéni, hogy mi az, amire rátalálva úgy érzi: IGEN, ez az, ami számomra a kirakós utolsó darabja. Ez az a filozófia / világnézet / hitbéli meggyőződés / spirituális gyakorlat, ami teljessé tesz. Ez volt az a bizonyos dolog, ami eddig hiányzott belőlem ahhoz, hogy EGÉSZ-nek érezzem magam. De megkockáztatom a kijelentést: nem lehetsz addig kerek egész, amíg az életedből ez a „szelet” hiányzik. Hiszen az ember gyógyíthatatlanul spirituális lény. 🙂
EGÉSZségesebb életmódod kialakítását segítő, kérdésekkel és check-listával kiegészített írásos emlékeztetőt / munkafüzetet az itt olvasottakról a fenti szükségleteid RENDbe tételéhez HAMAROSAN letölthetsz majd innen.