Hogyan találd meg az egyensúlyod?

Életünk egyensúlyának megtalálásához már régóta segítségünkre van Maslow szükséglet-modellje. A modellben helyet kaptak az ember fizikális/testi szükségletei éppúgy, mint az értelmi és érzelmi, valamint a szellemi és természetfölötti értékekre irányuló igények. Az egyensúlyt akkor és úgy tudjuk megteremteni, ha egyikről sem feledkezünk el. Milyen egyszerűnek is hangzik mindez… és mégis – mintha valami nem lenne rendben.

Tapasztalataim szerint a legtöbb ember harmonikus, kiegyensúlyozott életre vágyik; ezt keresi, ezt igyekszik megvalósítani. Ennek ellenére ha körülnézek a világban, sokkal több agyonhajszolt, kiégett és boldogtalan arcot látok magam körül, mint amennyi békés, nyugodt, harmonikus személyt.

Egyensúly-keresés

Mint sokan mások, én is hosszú éveken át hajszoltam eredménytelenül a boldogság kék madarát. Hatott rám is, amit a fogyasztói társadalom moguljai saját önző anyagi érdeküktől vezérelve igyekeznek megetetni mindenkivel: “A boldogság rajtad kívül álló dolgokon múlik. A körülményeid tesznek boldoggá. Ha szép vagy, gazdag vagy, sikeres vagy – boldog is leszel.”

10-12 éves koromtól fogva sokat bosszankodtam és elégedetlenkedtem testem fizikai adottságai, családunk szerény anyagi körülményei miatt. Nehezteltem a szüleimre, akik egyáltalán nem törekedtek mindazt megvalósítani, ami pl. az osztálytársaim számára természetes volt: önálló lakás (mi a nagyszüleimmel együtt laktunk), saját szoba (nekem nem volt), családi autó, balatoni nyaraló, minden nyáron kéthetes családi üdülés.

Fiatal felnőtté válva azután sokáig nem értettem, miért vagyok magányos és boldogtalan. Hiszen látszólag teljesen normális az életem: van hol laknom, van becsületes munkám és szeretem is azt, amit csinálok. Mélyen legbelül mégis pesszimista, keserű ember voltam.

Morcos macska

Részben neveltetésem, részben velem született személyiségjegyeim miatt nem tudtam jól beilleszkedni valós környezetembe. Inkább gazdag fantáziámat segítségül hívva felépítettem magamnak egy ábránd-világot, majd annak elefántcsont-tornyából kikukucskálva kritizáltam szüntelenül a realitást, ami körülvett.

Egy segítő szó

Egy barátom, aki kívülről sokkal reálisabban látott engem, mint én “láttam” magamat, 25 éves korom körül próbált ráébreszteni arra, hogy mi is a valódi problémám. Hiába vagyok szép, okos, jólelkű, szorgalmas – a belőlem sugárzó elégedetlenség olyan riasztó, hogy minden potenciális partner elmenekül mellőlem.

Ekkor még képtelen voltam igaznak elfogadni a figyelmeztetését, mert túlságosan el voltam telve elefántcsont-tornyom vélt tökéletességével. Önmagamnak sem akartam beismerni, mennyire tele vagyok keserűséggel és fájdalommal; milyen sok elégedetlenség, harag és irigység van bennem. Éveknek kellett eltelnie, hogy ráébredjek: mennyire igaza volt, és mennyire segíteni igyekezett rajtam.

Kapaszkodó: a kapcsolatok

Egyensúlyom, belső békességem megtalálásában sokat segített, hogy egy keresztény közösség tagjaként azt nem egyedül, és nem csak a külvilágban kerestem.

Lélektani igazság: EGÉSZségesnek lenni annyit jelent, mint éltető kapcsolatban lenni fölfelé: Istennel (a transzcendens valósággal), befelé: önmagunkkal, és kifelé: embertársainkkal és természeti környezetünkkel.

Ha bármelyik kapcsolatunk hiányos, szakadékony vagy éppen beteg, az veszélyezteti a többi kapcsolatot is.

Gyökössy Endre: Élet-ápolás
Gyökössy Endre: Magunkról magunknak könyvborító
Önmagam

jobb megismerésében, megértésében és elfogadásában rendkívüli segítséget jelentenek Gyökössy Endre református lelkész és pasztorálpszichológus írásai.

Szívem szerint minden egyes nagykorú ember kezébe adnám Magunkról magunknak című könyvét – de persze erre nincs lehetőségem. 🙂 Viszont szeretettel ajánlom a könyvet, ha nehézségeid vannak önmagaddal, ha küzdesz saját, negatív (vagy annak vélt) tulajdonságaiddal. Bandi bácsi lélektani tudása, emberi bölcsessége és elfogadó szeretete segítségedre lehet, hogy más megvilágításban is meglásd önmagad.

Cursillo szivárványszínű halacskája
Környezetemmel

való megbékélés felé az első jelentős lépést egy lelkigyakorlatos hétvégén, a cursillo-n való részvétel jelentette. Hogy mi ez? Nehéz röviden elmondani, mi is valójában… 🙂 A legjobb, ha azt mondom rá: MEGTAPASZTALÁS, ÉLMÉNY. És mivel tapasztalás, ezért aztán mindenkinek más lesz a meghatározó élménye. Én életemben először elfogadottnak, szeretettnek, fontosnak éreztem magam. Otthoni környezetemmel szemben, ahol a dicséret ismeretlen dolog volt, ezek az emberek a JÓT keresték és ismerték fel bennem. Öröm volt számomra velük lenni – mert ők is örültek annak, hogy velük vagyok. Ezt a tapasztalatot hoztam haza, és ettől fogva ezt igyekeztem a saját környezetemben is megvalósítani.

Istennel

találtam meg legnehezebben és legkésőbb a jó kapcsolatot – dacára annak, hogy 6 éves koromtól keresztény nevelést kaptam. A lélektani gyökerek a gyermekkorban keresendők. A gyerekek a szüleikkel való kapcsolatukra alapozva alakítják ki Istennel való kapcsolódásukat. Mivel az én kapcsolatom a szüleimmel rendkívül sok problémával terhelt, nem csoda, hogy nem tudtam mit kezdeni a “szerető Isten” fogalmával és személyével.

Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok könyvborító

Az egészséges kapcsolódásban a Szent Ignác-i lelkigyakorlattal való találkozásom hozott áttörést. 2×30 héten át vállaltam, hogy szokásos mindennapi teendőim mellett 1 órát szemlélődő imában töltök, és a tapasztaltakat hetente megosztom imavezetőmmel. Eleinte nehéz volt tartani az időt, mert sok lelki sebbel kellett szembenéznem. A rendszeres gyakorlás egyre könnyebbé és örömtelibbé tette az imát – és bensőségesebbé, személyesebbé az Istennel való kapcsolatomat. De ekkor már 34 éves voltam.

Módszer: a megbocsájtás.

Az önismeret és a helyes kapcsolatok kialakításának útján persze nem kizárólag a fent említett dolgok és események segítettek előre. Számtalan egyéb jó könyvet olvastam, elgondolkodtató filmet láttam, és rengeteg őszinte és mély beszélgetésnek voltam részese. Azonban azt biztosan kijelenthetem: az életemben az igazán jelentős változásokat a kapcsolataim rendezése hozta; akár önmagam, akár környezetem akár Isten felé.

Az összes kapcsolatom tele volt rendkívüli elvárásokkal, és az elvárásaim”nem teljesüléséből” származó elégedetlenséggel, haraggal, keserűséggel. Ezt először fel, majd el kellett ismernem ahhoz, hogy el tudjak kezdeni kimászni a magam ásta veremből. Meg kellett tanulnom megbocsátani elsősorban önmagamnak a tökéletlenségemet és a tévedéseimet, másodsorban másoknak az ő gyarlóságaikat.

Minden egyes kapcsolódás formálódása, javulása hatással volt a többire is. Például a Cursillo közössége révén sok nagyszerű emberrel találkoztam, és általuk újabb dolgokat tanultam. Így ismerkedtem meg az enneagram személyiség-modelljével, melynek tanulmányozása önmagam még mélyebb megismerését és elfogadását eredményezte. A modell segít abban is, hogy a saját csapdámból (a tudás halmozásából) meg tudjak szabadulni: figyelmeztet rá, hogy mindazt, amit megtanultam, osszam meg másokkal is; kifelé irányít ösztönös elzárkózásomból.

Íme tehát mindaz, amit saját életem kalandjai alatt mostanáig megtanultam. 🙂

Egyensúly – teremtés

Saját tapasztalataimra, és Gyökössy Bandi bácsi “Közösségben és kapcsolatban” című írására alapozva röviden összegyűjtöm, hogy mi mindent tehetsz önmagadért, saját belső és külső harmóniád megteremtéséért.

1. Kapcsolódj önmagadhoz

Ismerd meg önmagad felirat a Mátrix című filmből.
Igen, ezt a Mátrix-ban láthattad…
  • Ismerd meg önmagad! A 21. században remek lehetőségeink vannak arra, hogy minél előbb feltérképezzük: milyenek is vagyunk valójában. Még csak a fotelből sem kell felállnunk hozzá!… Én két típustant találok a legjobban felhasználhatónak. Az egyik az enneagram, melynek tesztjét nálam is megtalálod. A másik az MBTI személyiségteszt. Mindkettő sok segítséget nyújt önmagad mélyebb megismeréséhez és megértéséhez; utóbbi különösen akkor, ha értesz angolul. Segítenek abban is, hogy könnyebben kapcsolódj a többiekhez. (Mindkét típustan részletes ismertetését tervezem; kérlek légy türelmes hozzám, amíg elkészülök velük. 🙂 )
  • Fogadd el önmagad! Mindenkinek vannak erős és gyenge oldalai – nekem is, neked is, de még a szuperhősöknek is… csak ezt szeretjük nem észrevenni. 🙂 Minden jó tulajdonságnak van valamilyen fonákja – és minden rossz tulajdonságot lehet jóra is használni, ha tisztában vagyok vele. Ezt elfogadni valóban nehéz feladat, de hogyan lelsz úgy békét, ha nem barátkozol össze önmagaddal? Hiszen folyton össze vagy zárva azzal, akit utálsz!…
  • Szeresd önmagad! Testi és lelki adottságaidat egyformán. Talán saját tulajdonságaid nem egyeznek azzal, amiket kívánatosaknak tartasz. Biztosan van valami okod rá, hogy másmilyen szeretnél lenni. Azonban sosem lesz békességed, ha folyton küzdesz önmagaddal… Szeresd magadat (is) annyira, hogy megbocsátod magadnak a saját “tökéletlenségedet”– ami persze nem azt jelenti, hogy ne igyekezz fejleszteni a gyengébbik oldalaidat. 🙂 Csak fogadd el, hogy most ennyi megy – talán a holnap jobban sikerül.
  • Törődj magaddal! Ápold, gondozd magad. Ahogyan pl. a gyermekeddel tennéd – vagy szeretnéd tenni. Testednek és lelkednek egyaránt szüksége van táplálékra, edzésre, tisztálkodásra és pihenésre is. Ne vond meg tőlük egyiket sem – de ne is vidd túlzásba egyiket sem. A gondos tervezés mindkettőben segítségedre lehet.

Ha nem tanulsz meg egészségesen, kiegyensúlyozottan kapcsolódni saját magadhoz, akkor aligha tudsz majd egészséges kapcsolatban lenni környezeteddel.

2. Kapcsolódj környezetedhez

Legyenek “offline” emberi, baráti kapcsolataid; annyi és olyan, ami számodra kellemes. Ez személyiségedtől függően lehet kisebb vagy nagyobb társaság – nem ez a lényeg. A fontos az, hogy ezek a kapcsolatok kölcsönösen hozzátegyenek valami pluszt, jót, értéket mindkét fél életéhez, éltetőek, táplálóak legyenek.

Ebben is fontos az egyensúly keresése. Ha kapcsolataid fókusza túlzottan eltolódik önmagad felé, nárcisztikus jellegű személyiséggé válsz; ha kizárólag másokra figyelsz a kapcsolataidban, mártír lesz belőled.

Az teljesen normális, ha egy nap a barátod vigaszra szorul, amit megadsz neki – mert lehet, hogy egy hét múlva neked lesz az ő támogatására szükséged. De az semmiképp nem egészséges, ha egy kapcsolatba csak beleraksz – mint ahogyan az sem, ha kizárólag kiveszel belőle. Az első esetben javaslom, hogy vagy változtass a kapcsolat jellegén, vagy szabadulj meg tőle – mielőtt teljesen kimerülsz. A második esetben pedig készülj fel rá, hogy várhatóan előbb-utóbb TŐLED fog mindenki megszabadulni… 😮

A megbocsátás képességére emberi kapcsolataidban is szükséged lesz. Minél inkább képes vagy megbocsátani, és elfogadni a másikat a hibáival együtt (ahogyan azt magaddal is teszed), annál kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb kapcsolatokat fogsz tudni kialakítani.

Emellett kérlek, vigyázz a természeti környezetünkre is. Mert az nem csak a tiéd! Többek között a most apró gyerekeké is. Tudod, szeretném, ha jobb állapotban kapnák meg, mint amilyenben most van. 🙂

A természettel, a bioszférával való kapcsolatunk az egyik kihagyhatatlan, kiemelhetetlen része az egészséges életet biztosító, többdimenziós kapcsolódásunknak.

Ha sokáig késlekedünk ennek megtanulásával, nem lesz mit tanulnunk – sőt nem lesz tanuló sem; csak egy saját szennyébe fulladt, élettelen bolygó az Univerzumban.

Gyökössy Endre: Élet-ápolás

3. Kapcsolódj a transzcendens valósághoz

gyertyaláng vörös, csillagokkal szórt, ködös háttér előtt
  • Meditálj.
  • Imádkozz.
  • Vagy egyszerűen csak LÉGY CSÖNDBEN.

Sikerül?

Figyelem – kihívás következik!

Csak rajtad áll, vállalod-e. Még csak beszámolnod sem kell róla senkinek. NEM KELL megcsinálnod. De ha vállalod, légy magadhoz becsületes. Hiszen ez az egész Rólad, és a Te egyensúlyodról szól, nem igaz?

Most kapcsold ki a különféle zajládákat, mint TV, rádió, médialejátszó, játékkonzol. Kapcsold ki az összes kütyüket is, mint mobiltelefon, számítógép, laptop, tablet, nemt’omén-mivanmégmanapság. Zárd be ezt az oldalt is, miután elolvastad, mit szeretnék kérni tőled. Az instrukciók a kép tetejéig tartanak. Ha meg tudod tenni, ne olvass tovább. Fogj egy mechanikus konyhai időzítőt, állítsd be 5 percre, keresd meg a lakás legcsöndesebb pontját, zárd magadra az ajtót, és ülj ott le egyedül. Csak figyeld meg magadat: hogy vagy jelen ebben a helyzetben?

5 perc!

Csak 5 percig figyelj saját lényedre befelé és onnan tovább “fölfelé” – külső inger nélkül. Csak addig, amíg nem csörög az időzítő.

Sikerült? Háromszoros HURRÁ! 🙂 Gratulálok. Holnap legyen 10 perc!… 😉

Vagy furán érezted magad? Szorongtál? Nem tudtál magaddal mit kezdeni? Nem tudtál nyugodtan megülni a fenekeden, mert eszedbe jutott ezerféle “rendkívül fontos” dolog, amit most azonnal el kell intézni? Nem, igazából NEM KELL. És nem, nem rendkívül fontos. Ha az lett volna, valószínűleg már rég elrendezted volna…

Nem sikerült? Ne keseredj el! Nem (csak) te vagy a felelős emiatt.

Egy kis neuropszichológia

Az emberi idegrendszer évmilliók alatt fejlődött odáig, ahol ma tartunk. Évszázadokon át ahhoz szokott, hogy mondjuk egy óra alatt egy egységnyi információt kell feldolgoznia. És bár mondjuk a római korhoz képest az 1800-as évek végére már mondjuk öt egységnyi információ gyűlt össze az egy óra alatt, az egy személyt érő külső ingerek mennyisége soha nem nőtt olyan sebességgel, hogy azt az idegrendszer biológiai fejlődése ne lett volna képes követni.

Egészen a múlt század közepéig, amikor olyan mértékben felgyorsult a technológiai fejlődés üteme, hogy azt a biológia már nem képes követni. A számítógépek korában gyakorlatilag az egész világ csaknem minden információja billentyűzet-közelben van. Egyetlen óra alatt képesek vagyunk akár ezer egységnyi információhoz hozzájutni.
Azonban lassú, biológiai fejlődési ütemmel haladó idegrendszerünk számára ez túl sok inger. Egy ideig vonzó és örömteli számára az új és új adag érdekesség, mert sajátos biokémiai folyamatok indulnak el az idegrendszerben. Agyunk olyan drogokat (endorfin) szabadít fel, melyeket a szervezetünk állít elő – és amiknek a felszabadulása egy tanulásra ösztönző biológiai folyamat része.


Azonban mint minden egyéb drog, ez is veszít a hatásából, ha túl sokat használják. És itt indul el az ördögi kör: a jó érzéshez egyre több kell – és több – és több… Végül már tényleg nem marad más, mint egy, a képernyőre üveges tekintettel meredő, de annak információit felfogni, feldolgozni nem képes biológiai egyed. És ami még rosszabb: ha hirtelen megvonják tőle az ingerek forrását, elvonási tüneteket kezd tapasztalni.

Láttál már kétévest, aki teljesen elmerülten játszik valamelyik szülője telefonjával? Oké. És azt láttad már, mi történik, ha megszólal a telefon, és anyuci vagy apuci elveszi tőle, hogy fogadja a hívást? Nem? Elmondom. Szép, szabályos hisztériás nagyrohamot kap; úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Egyetlen könnycsepp kicsordulása nélkül ordít, toporzékol, csapkod, veri magát a földhöz vagy bármi egyéb szilárd objektumhoz – mindaddig, amíg a készüléket vissza nem kapja. Mint egy adagjától megfosztott drogos

Miközben szüleiben fel sem merül a leghalványabb gyanú sem annak vonatkozásában, hogy függő személyiséggé tették alig két éves szemük fényét. Szomorú, igaz?… Szóval:

Ha az egyensúlyod keresed, húzd ki a dugót!

Mint mindent ezen a világon, az elcsöndesedést, a befelé és fölfelé figyelést is meg lehet tanulni, meg lehet szokni – mi több, meg lehet szeretni. De mint minden nagyszerű képesség és teljesítmény ezen a világon, ez is rengeteg erőfeszítést, energia-befektetést és gyakorlást kíván. Hogy ez nehéz? Igen. De ki ígérte, hogy könnyű lesz?… Gondolod, hogy az olimpikon csak holmi lazulós gyakorlásra jár amíg az olimpiára készül?

Lélektani igazság az is, hogy a fejlődés minden esetben küzdelmes – és küzdelmek nélkül nincs fejlődés. Hányszor esik-kel egy járni tanuló kisgyerek? Hány púp és kék folt van rajta? Mégsem adja fel, mert járni akar. Ha kiegyensúlyozottabb életre vágysz, neked is kitartóan kell gyakorolnod azt, hogyan függetlenítsd magad a külvilág ingereitől, és hogyan figyelj befelé – önmagadra; fölfelé – a transzcendens valóságra.

A fenti “kihívás” mindennapos gyakorlása sokat segíthet ebben. Ha az 5 perc már könnyű, emeld az időt – mindig csak +5 perccel. Ha sok a gondolat a fejedben, engedd, hadd kavarogjon. Csak legyél jelen – ne küzdj semmi ellen. Figyelheted a légzésedet, a külvilág, vagy a szoba neszeit; nézheted egy mécses lángját. Ha tudsz, imádkozhatsz – akár a saját szavaiddal, szabadon. Kitartó gyakorlás után “elmúlik” a cselekvési kényszer, és elcsendesedik a belső világod is. És ez a belső csend, béke és nyugalom lesz egyensúlyod alapja.

Hogy kinek van minderre ideje?

Lássuk csak… Mennyi időt töltesz egy nap a számítógéped / telefonod / tableted előtt, miközben némiképp üveges tekintettel, irigykedve bámulod az úgynevezett “közösségi média” oldalakon mások tökéletesre hazudott életét?

Mennyi időt töltesz a munkatársaid vagy ismerőseid társaságában, folyvást panaszkodva valami miatt – vagy épp az ő panaszáradatukat hallgatva?

Mennyi időt töltesz a mindenféle plázákban céltalanul kóvályogva, vagy a kirakatok előtt sóvárogva?

OK, OK, nem piszkállak tovább. De ha valóban, igazán szeretnél egyensúlyba kerülni, akkor a mérleg másik serpenyőjébe is raknod kell valamit. A lényegünk a láthatatlan, a transzcendens világhoz tartozik. Ha a fizikai világ kapcsolataira szánunk időt és energiát, akkor szánjunk épp annyit a lelkünk, a szellemiségünk számára szükséges, természetfeletti kapcsolat ápolására is. Végtére is így fair, nem?

Hol rejlik hát az egyensúly?

Ahogyan azt a fenti, Bandi bácsitól vett idézetben is olvashatod: az egészséges, több dimenziós kapcsolódásokban, és a megbocsátás képességében önmagunk, környezetünk és a transzcendens valóság felé. Olyan ez, mint a három lábú szék: ha lábai nem egyforma erősek, vagy valamelyik hiányzik: borul az egész…

Önmagunkkal és a környezetünkkel való kapcsolatunk nyilvánvaló hatással van ránk – ezek rendezésére motiváltabbak vagyunk. Azonban az ember lényege, amit mi magyarok léleknek hívunk, sok más nép pedig szellemnek nevez, Istennel / a végső valósággal áll közvetlen kapcsolatban. Mint minden kapcsolat, ez is kizárólag csak akkor tud elmélyülni és kiteljesedni, ha időt szánunk rá; ha erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy újra rátaláljunk erre a kapcsolatra, és ismét élővé, táplálóvá tegyük.

Persze nagyon könnyű mindezt így fel- és elismerni így 45 éves korom után, visszafelé tekintve mindarra, amit átéltem. Valamiféle “spirituális maszlaggal” leöntve akár azt is mondhatnánk, hogy “szükség volt” minderre, hogy eljuthassak oda, ahol most vagyok. Ez talán igaz – talán nem.

Személyes véleményem szerint a legkevésbé sem mindegy, mennyi időbe telik, amíg az egyén végighalad a (szükségszerű) növekedés folyamatán. Az én esetemben ez az idő túl hosszúra nyúlt; és olyan veszteséggel járt, ami számomra egyértelműen NEM érte meg.

Szeretném, ha másoknak nem kellene hosszú időn át keresgélni, küzdeni, elkerülhető veszteségeket szenvedni. Ki akarom kiáltani a világba: LÉTEZIK megoldás! Szeretnék egyre több derűs, kiegyensúlyozott, boldog arcot látni az utcákon. Emiatt kezdtem írni a blogot; emiatt tanultam coachingot és gyógyítást.

Ha úgy érzed, a változtatás egyedül nem megy, szívesen segítek.

  • Akár saját személyiségedet és annak működését szeretnéd mélyebben megismerni,
  • akár gondjaid intenzívebb, gyorsabb rendeződésére vágysz,
  • akár Istenkapcsolatodat szeretnéd mélyíteni,
  • és kész vagy ezért az olimpikonokhoz hasonlóan kitartóan “edzeni”

szeretettel várom a hívásodat!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük