Life és spirituális coaching a testi, lelki és szellemi EGÉSZségért

Enneagram – típusteszt: találd meg saját típusod!

Az enneagram elsősorban az önismerethez szolgáló kulcs. Nem arról van szó, hogy felismerjem mások típusát – vagy hogy hagyjam, hogy mások határozzák meg, én milyen vagyok. A rendszer elsődleges célja önmagam mélyebb megismerése és fejlesztése. A típusteszt arra szolgál, hogy:

Saját magamnak tegyem fel a kérdést: ki vagyok én?

Milyen lehetőségek és veszélyek rejlenek bennem? Hogyan találhatok el az „igazi énemhez”? Végső soron egyedül én tudom saját magamat az enneagram valamelyik típusával, életprogramjával azonosítani. Emellett ahhoz, hogy növekedni tudjak, alapvetően szükséges, hogy feltegyem magamnak a kérdést: KÉSZ VAGYOK-E BEISMERNI saját játszmáimat?

Az enneagram logikájából az következik, hogy mind a 9 személyiség–típus alapjellemzője valamilyen túlzottan fixálódott reagálási mód, melyet más szóval „csapdának” nevezünk. Vagyis az önmagammal való ismerkedés során a negatív vonásaimat kell fölfedeznem magamban ahhoz, hogy elindulhassak a szabadulás, fejlődés útján.

Nyíltság, őszinteség és BÁTORSÁG kell ahhoz, hogy szembenézzek igazi önmagammal. De csakis ez a „szembenézés” képes szabaddá tenni arra, hogy az eddig esetleg fel nem ismert önvédelmi stratégiámmal szemben tudatosan dönthessek: követem-e a kialakult ösztönös belső késztetésemet vagy sem.

Az egyes típusok között vannak ugyan átfedések, mégis megállapíthatóak azok a vonások, amelyek különös módon illenek rám. Így, ha egyetlen típusba nem is tudnám magamat besorolni, kettőbe, esetleg háromba bizonyára.

Két szomszédos jellemző típus esetén legtöbbször a fő típusról, és annak erős szárnyáról van szó; aki pedig két, egy harmadikkal elválasztott típus között ingadozik, annak pedig általában a közbeeső számmal ajánlatos foglalkoznia. Ha három szomszédos típusnál nagyjából azonos mértékben ismerek magamra, akkor is a középső lesz az igazi típusom.

Típusteszt

Az alábbiakban egy, a típusmeghatározást jól segítő, bár eléggé hosszú kérdéssort olvashatsz, 9 blokkra osztva. Minden egyes csoportból válaszd ki azokat az állításokat, amelyeket az esetek több, mint 50%-ban igaznak találsz magadra; vagy ha régebb óta vagy fiatal, akkor találtál volna 35–40 éves korodig! Ne töprengj sokáig a válaszokon, és légy magadhoz őszinte. Ez nem vizsga – nincs jó és / vagy rossz válasz! Saját magadat pedig szerintem nem éri meg átverni… 🙂 Papírt és ceruzát elő – csak az IGAZ-nak érzett válaszokat számold blokkonként!

1 – az Egyes típus állításai

  • Szeretem, ha jól szervezettek a dolgaim és rend van körülöttem.
  • Nehezemre esik a spontán cselekvés.
  • Gyakran gyötör bűntudat, mert nem vagyok elég tökéletes.
  • Nem szeretem, ha valaki megsérti a szabályokat.
  • Nagyon zavarnak a nyelvtani és helyesírási hibák.
  • Idealista vagyok. Jobbá akarom tenni a világot.
  • Szinte mindig pontos vagyok.
  • Sokáig neheztelek.
  • Gyakorlatiasnak, ésszerűnek, realistának tartom magam.
  • A féltékenység felébreszti bennem az alvó oroszlánt.
  • Nincs időm lazítani, vagy úgy érzem, nem lazíthatok.
  • Hajlamos vagyok a dolgokat a helyes–helytelen / jó–rossz kategóriái felől megközelíteni.
  • A nagyobb pénzkiadásokat alaposan átgondolom.
  • Nagyon rosszul viselem, ha mások kritizálnak vagy ítélkeznek fölöttem.
  • Gyakran hasonlítom össze magam másokkal.
  • Az igazság és az igazságosság nagyon fontos számomra.
  • Gyakran érzem úgy, hogy az idő elrohan, és még rengeteg az elintéznivaló.
  • Szinte mindig azt teszem, amit előre megmondtam.
  • Szinte mindig aggódom.
  • Szeretem tökéletesen kidolgozni a részleteket.

2 – a Kettes állításai

  • Szeretném, ha az emberek bizalommal fordulnának hozzám tanácsért és segítségért.
  • A kapcsolataim szinte mindennél fontosabbak nekem.
  • Néha már terhemre esik az emberek bizalma.
  • Nehezemre esik kérni.
  • Meghittségre vágyom – mégis néha félek tőle.
  • Szívesebben adok, mint kapok.
  • Nagyon bánt, ha kritizálnak.
  • Keményen törekszem, hogy a kapcsolataimban felmerülő problémákat megoldjam.
  • Próbálok maximálisan figyelmes és tapintatos lenni.
  • Mikor egyedül vagyok, tudom, mit akarok – de amikor másokkal vagyok, elbizonytalanodom.
  • Nagyon fontos, hogy a vendégeim jól érezzék magukat nálam.
  • Nem akarom kimutatni a kötődéseimet.
  • Az erőszak és a szenvedő emberek látványa kiborít.
  • Néha nagyon magányosnak érzem magam.
  • Elszomorít, ha nem sikerül valakihez olyan közel kerülnöm, amennyire szeretnék. Ez bánt, és úgy érzem, nem vagyok fontos.
  • Időnként testileg beteggé tesz, érzelmileg pedig kiszipolyoz a másokról való gondoskodás.
  • Gyakran megérzem, hogy mások mit találnának szimpatikusnak bennem – és eszerint cselekszem.
  • Imádok kedveskedni és mások tudtára adni, milyen fontosak nekem.
  • Nagyon vonz a fontos és hatalommal bíró emberek társasága.
  • Azt mondják, hajlamos vagyok a túlzásokra és túlfűtöttek az érzelmeim.

3 – a Hármas állításai

  • Szinte mindig elfoglalt vagyok.
  • Szeretek listát írni az elintéznivalókról, folyamatábrát és időbeosztást készíteni.
  • Nem zavar, ha túlóráznom kell.
  • Optimista vagyok.
  • Teljes erőbedobással dolgozom, míg el nem készül a munka.
  • Csak a maximálisan célszerű munkában hiszek.
  • Nagyon fontos, hogy az ember fejlessze magát, és a maximumot nyújtsa.
  • Nem szeretek a magánéletemről beszélni.
  • Próbálok nem beteg lenni. Nincs rá időm…
  • Gyűlölöm, ha befejezetlen munkát látok.
  • Hajlamos vagyok a munkát minden más elé helyezni.
  • Nem értem az unatkozó embereket. Nekem mindig van egy sereg elintéznivalóm.
  • Gyakran nem vagyok tisztában az érzelmeimmel.
  • Keményen dolgozom, hogy a családomnak mindene meglegyen.
  • Szeretek befolyásos körökhöz, fontos emberekhez tartozni.
  • Megpróbálok jó benyomást kelteni magamról.
  • Rendkívül fontosnak tartom az anyagi biztonságot.
  • Általában eléggé jól érzem magamat.
  • Gyakran bízzák rám a dolgok irányítását.
  • Szeretek valamiben kitűnni.

4 – a Négyes állításai

  • Nagyon fontos, hogy megértsenek.
  • A barátaim kedvelik jó szívemet és azt, hogy másképp látom a világot.
  • Ha eluralkodik rajtam a rossz hangulat, órákra, napokra, akár hetekre is teljesen megbénulok.
  • Nagyon érzékeny vagyok a kritikára, és a legkisebb sértés is fáj.
  • A tragikus hírek határozottan felzaklatnak.
  • Az eszményeim nagyon fontosak nekem.
  • Könnyen elsírom magam, A szépség, a szerelem, a bánat és a fájdalom komolyan megérint.
  • Szomorú hangulataim valódiak és fontosak. Nem akarok minden áron kimászni belőlük.
  • Gyakran vágyom olyasmire, ami másoknak megvan.
  • Próbálom maximálisan segíteni a barátaimat – különösen krízishelyzetben.
  • Inkább a múltban és a jövőben élek, mint a jelenben.
  • Nagy jelentőséget tulajdonítok a megérzéseimnek.
  • Olykor irányítani próbálok másokat.
  • Gyűlölöm, ha valaki nem őszinte, vagy képtelen másokkal együttérezni.
  • Évek óta várom életem nagy szerelmét.
  • Inkább azt figyelem, mi a rossz bennem, nem pedig azt, ami jó.
  • Szeretek egyéniségnek látszani.
  • Szüntelenül az igaz valómat keresem.
  • Néha kínosan kényelmetlenül és másnak érzem magam, még a barátaim között is – mint egy elszigetelt kívülálló.
  • Ha megmondják, mit tegyek, gyakran lázadok, és az ellenkezőjét teszem – de legalábbis minden vágyam az, hogy azt tegyem.

5 – az Ötös állításai

  • Inkább könyvből és megfigyelés útján tanulok, mint gyakorlással.
  • Adott helyzetben nehezemre esik kifejezni az érzéseimet.
  • Képes vagyok órákra beleveszni valamibe, ha az érdekel.
  • Akkor tudom mélyebben megélni az érzéseimet, ha egyedül vagyok.
  • Néha bűntudat gyötör amiatt, hogy nem vagyok elég nagylelkű.
  • Az érzékenységemet igyekszem kritika és ítélkezés mögé rejteni.
  • Zavarnak a nagyhangú és tapintatlan emberek.
  • Nincs ínyemre az alkalmazkodás.
  • Szeretek olyan emberekkel barátkozni, akik szakértők abban, ami engem is érdekel.
  • Büszke vagyok a titulusaimra. (dr., prof., stb.)
  • Gyakran vádolnak azzal, hogy negatív, cinikus és gyanakvó vagyok.
  • Ha egy társaságban kényelmetlenül érzem magam, legszívesebben eltűnnék a színről.
  • Nehezemre esik rámenősnek és agresszívnak lenni.
  • Nem szeretem a társas összejöveteleket. Szívesebben vagyok egyedül, vagy néhány olyan emberrel, akiket jól ismerek.
  • Néha gyávának és szégyenlősnek érzem magam.
  • Nem bírok sokáig társaságban lenni. Fáraszt.
  • Úgy érzem, más vagyok, mint a többiek általában.
  • Úgy érzem, láthatatlan vagyok, és nagyon meglep, ha valaki valamit megjegyez velem kapcsolatban.
  • Nem hajtok az anyagi javakra, mert nem azok tesznek boldoggá.
  • Hűvös nyugalommal védekezem. Erősebbnek érzem magam tőle.

6 – a Hatos állításai

  • Bizonyos főnökök idegesítenek.
  • Gyakran gyötörnek kétségek.
  • Szeretem tisztán látni a vezérfonalat, és tudni, hol állok.
  • Mindig számítok a veszélyekre.
  • Túl komolyan veszem a dolgokat.
  • Állandóan azon rágódom, mi rossz történhet?
  • A kritikát gyakran támadásnak veszem.
  • Gyakran furdal a kíváncsiság: vajon mit gondol a másik?
  • Nagyon keményen tudok dolgozni.
  • A barátaim hűségesnek, segítőkésznek és együttérzőnek tartanak.
  • Azt mondják, jó a humorérzékem.
  • Szigorúan betartom a szabályokat – vagy folyton felrúgom azokat.
  • Minél sebezhetőbbnek érzem magam a partnerkapcsolatomban, annál nyugtalanabb és ingerlékenyebb vagyok.
  • Hajlamos vagyok habozni, vagy épp ellenkezőleg fejest ugrani valamibe, akkor is, ha az veszélyes lehet.
  • Hamar kiszúrom, ha valaki hízelgéssel próbál manipulálni.
  • Szeretem a kiszámítható dolgokat.
  • Képes vagyok szabotálni a saját sikereimet.
  • Tűzön–vízen át képes vagyok támogatni valakit.
  • Attól, hogy szervezett és rendezett vagyok, úgy érzem, hogy uralom az életemet.
  • Nem kedvelem az önhitt, elbizakodott embereket.

7 – a Hetes állításai

  • Élvezem az életet. Optimista vagyok, és nemigen vannak gátlásaim.
  • Nem szeretem a kényszereket.
  • Elfoglalt vagyok és energikus. Nem unatkozom, ha azt tehetem, amit akarok.
  • Gyakran vállalok kockázatot.
  • Rendszerint kezdeményező, hasonló beállítottságú emberekkel barátkozom.
  • Tulajdonképpen semmiben nem vagyok profi, de sok mindenhez értek.
  • Szeretek több feladatot végezni egyszerre. Ilyenkor elememben vagyok.
  • Hamarabb lépek túl a sérelmeken és gyorsabban heverem ki a kudarcot, mint bárki más, akit ismerek.
  • Jól érzem magam a bőrömben.
  • Kedvelem az embereket, és ez többnyire kölcsönös.
  • Rendszerint elérem és megszerzem, amit akarok.
  • Értékelem, ha valakinek jól vág az esze.
  • Idealista vagyok. Szeretnék hozzájárulni a világ jobbulásához.
  • Nem tudom eldönteni, hogy elkötelezzem-e magam valami mellett, vagy őrizzem meg a szabadságomat és függetlenségemet.
  • Általában szeretek valamilyen csoporthoz tartozni.
  • Ha valaki szomorkodik körülöttem, megpróbálom felvidítani és megmutatni neki az élet napos oldalát.
  • Imádok utazni és új élményekkel gazdagodni.
  • Néha többnek, néha kevesebbnek érzem magam másoknál.
  • Ami a szívemen, az a számon. Ez néha bizony problémákat okoz.
  • Képes vagyok áldozatokat hozni másokért.

8 – a Nyolcas állításai

  • Ha kell, rámenős és erőszakos vagyok.
  • Ki nem állhatom, ha kihasználnak vagy manipulálnak.
  • Szeretem az egyenességet és őszinteséget. Nyílt kártyákkal játszom.
  • Individualista és nonkonformista vagyok.
  • Tisztelem azokat, akik kiállnak magukért.
  • Bármeddig elmegyek, ha meg kell védenem azokat, akiket szeretek.
  • Harcolok az igazamért.
  • Támogatom a gyengéket.
  • Nem okoz nehézséget, ha döntenem kell.
  • Az önállóság és függetlenség fontos számomra.
  • Túlságosan átadom magam az evés és a drogok élvezetének.
  • Sokan támadásnak veszik a nyers modoromat.
  • Ha bekerülök egy csoportba, azonnal megérzem, ki a legerősebb.
  • Keményen dolgozom, és tudom, hogy kell elintézni dolgokat.
  • Csoporton belül néha inkább megfigyelő vagyok, mint résztvevő.
  • Szeretem az izgalmakat.
  • Időnként szívesen bonyolódom szócsatába, különösen, ha biztonságban érzem magam.
  • Ha komolyan bízom valakiben, odaadó és sebezhető vagyok.
  • A nyájas és hízelgő emberek kimondottan zavarnak.
  • A színlelés rendkívül ízléstelen számomra.

9 – a Kilences állításai

  • Gyakran érzem úgy, hogy egységben vagyok a természettel és az emberekkel.
  • Néha nagyon nehéz dönteni. Minden megoldásnak látom az előnyeit és a hátrányait egyaránt.
  • Néha nem igazán tudom, hogy mit akarok, ha másokkal vagyok.
  • Mások békésnek látnak, de belül gyakran vagyok nyugtalan.
  • Néha ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, amivel igazán kellene, elmerülök az apró, jelentéktelen dolgokban.
  • Ha valami kellemetlen történik körülöttem, megpróbálok egy ideig valami másra gondolni.
  • Inkább visszavonulok, minthogy megküzdjek a nézeteimért.
  • Ha nincs rutin és szervezettség a napomban, szinte semmit nem vagyok képes elintézni.
  • Hajlamos vagyok a dolgokat a végsőkig halogatni, habár csaknem mindent elintézek.
  • Szeretem, ha higgadt és nyugodt vagyok, de néha túl sokat vállalok.
  • Ha valaki megpróbál irányítani, vagy megmondják mit tegyek, konok leszek és akaratos.
  • Megnyugtat, ha tudom, hogy van időm lazítani.
  • Néha szégyellős vagyok és bizonytalan.
  • Szeretek csak úgy lógni a barátaimmal vagy a partneremmel.
  • Egy támaszt nyújtó és harmonikus kapcsolat nagyon sokat számít nekem.
  • Érzékeny vagyok a bírálatokra, és a kritikát nagyon a szívemre veszem.
  • Szeretek másokat hallgatni és támaszt nyújtani.
  • Inkább a pozitív dolgokra figyelek, mint a negatívakra.
  • Nehezemre esik megválni dolgoktól.
  • A tehetetlenség törvénye szerint működöm: ha mozgásban vagyok, már könnyű tovább menni – többnyire az elindulás okoz nehézséget.

A típusteszt értékelése

Egyszerűen számold meg, hogy melyik blokkban érezted a legtöbb állítást igaznak. Ahol legmagasabb számú „igaz” választ adtad a kérdésekre, az lesz a Te enneagramm-típusod száma.

Itt el kell mondanom még egy fontos dolgot. Létezik egy alapszabály: ha nem érzed a típusod részletes jellemzését valahogy egy kicsit megalázónak is, úgy biztosan NEM találtad meg a saját számodat! Ne feledd az alapokat: a negatív vonásaimat kell fölfedeznem magamban ahhoz, hogy elindulhassak a szabadulás, fejlődés útján.

Saját típusod fel- és elismerése igen gyorsan is megtörténhet – de akár hosszú időt is igénybe vehet. A tempót te szabod meg.

Kezdődjék a típus-kaland!

Egyes – a Tökéletes. Realista, lelkiismeretes, és elvei vannak. Keményen küzd, hogy megfeleljen a maga által támasztott igen magas követelményeknek.

Kettes – a Szolgálatkész. Melegszívű, aggódó, gondoskodó; megérzi, hogy másoknak mire van szüksége.

Hármas – az Eredményes. Energikus, optimista, magabiztos és célorientált.

Négyes – a Művész. Nagyon érzékeny, jószívű és kifinomult.

Ötös – a Megfigyelő. Befelé forduló, szeret egyedül lenni. Kíváncsi, elemző, éles elméjű, és rendkívüli a tudásszomja.

Hatos – a Hűséges. Megbízható, ragaszkodó és becsületes. Hű a családjához, barátaihoz, közösségéhez és az ügyeihez. Személyisége széles skálán mozoghat a félénk-visszahúzódótól a szókimondó-küzdőig.

Hetes – a Kalandor. Energikus, vidám, optimista, és meg akarja osztani magát a világgal.

Nyolcas – a Harcos. Egyenes, magabiztos és védelmező.

Kilences – a Béketeremtő. Befogadó, jó természetű és támogató. A másokkal és a környező világgal való harmóniára törekszik.