Gyógyító szeretet Életviteli tanácsadás a testi, lelki és szellemi egészségért
Életviteli tanácsadás a testi, lelki és szellemi egészségért

Megbocsájtás – a szeretet útja

A megbocsájtás nem feledést jelent. Azt jelenti, hogy elengedjük a másik ember torkát (…) – lemondunk a bosszúról.

Hihetetlenül hatalmas erő, és óriási hatalom (annak megvalósításához), hogy a szeretet növekedhessen.

A megbocsájtás mindenekelőtt a megbocsájtó fél érdekeit szolgálja. Megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged; ami pusztítja az örömödet és a szeretetre való képességedet.

A megbocsájtás nem hoz létre kapcsolatokat. (…) Nem követeli meg, hogy úgy tegyél, mintha semmi nem történt volna; (…) sem azt, hogy megbízz abban, akinek megbocsájtasz. Nem ad felmentést semmire.

(De) minden alkalommal, amikor megbocsájtasz, az Univerzum megváltozik.

Wm. Paul Young: A viskó – szemelvények az “Egy fájdalmas reggel” c. fejezetből

Az élet egyensúlyának, lelkünk higiéniájának – de még testünk egészségének is szerves részét képezi a megbocsájtás gyakorlása. Kapcsolataink gyógyításának ez a legfontosabb eszköze – ahogyan azt a fent idézett könyv, és a belőle készült film is nagyszerűen bemutatja. A témával olyan sokan, sokféle módon és megközelítésben foglalkoznak, hogy néha az az érzésem: “már a csapból is ez folyik”. Vajon miért vág ennyire elevenbe ez a probléma az egész világon?

Mire tanít a történelem?

Az Európában leginkább elterjedt keresztény tanítás az alapvető szeretet-parancsba (Mk 12, 28-31) belefoglalja nemcsak Isten, hanem embertársaink szeretetét is. De a történelem nagy humanitáriusai már Jézus Krisztus előtt a maguk módján szintén rádöbbentek, hogy önmagunk érdekeinek érvényesítése mellett a másik ember szeretete, tisztelete kulcsfontosságú képesség az emberhez méltó életvitel kialakításához. Nézzünk erre néhány példát:

a "Megbocsájtás" kínai írásjele
a “Megbocsájtás” kínai írásjele
  • i.e. 1500 Egyiptom, Halottas könyv: “Senkinek nem okoztam az életben szenvedést, fájdalmat.”
  • i.e. 650 Asszíria, Assurbanipal könyvtára, majd i.e. 400, bölcs Ahikár tanítása: “Ellenségeddel ne cselekedj gonoszul. Ha valaki ellened gonoszul cselekszik, viszonozd azt jóval.” és “Ha ellenséged gonoszsággal közelít feléd, te közeledj felé jóval.”
  • i.e. 550 Kína, Lao-ce (Tao Te King): “Ellenségeskedésre szeretettel válaszolj.”
  • i.e. 500 India, Buddha: “Ellenségeskedésünk a megbocsájtás által megnyugszik és vége szakad.”
  • i.e. 380-as évek Görögország: Platón leveleiben nyomatékosan óv a megtorlástól.
  • i.e. 326-ban Nagy Sándor megkegyelmez a legyőzött Poros indiai fejedelemnek, és visszaadja birodalmát.
  • i.e. 49 Itália: Julius Caesar meghirdeti ellenségei felé a teljes megbékélés politikáját.

Rend a kapcsolatokban

Egyiptom, Asszíria, Kína, India és Európa jelentős gondolkodói és személyiségei egymástól függetlenül, sok esetben egymásról mit sem tudva nagyjából ugyanazt a gondolatot, akarati megmozdulást, a másikhoz való odafordulást fogalmazták meg. Nem “kitaláltak” valamit (ahogyan azt a legújabb kor kérész-életű ‘-izmusainak’ megfogalmazói teszik), hanem rátaláltak az élet rendjében arra az erkölcsi rendező elvre, ami szebbé, örömtelibbé teheti az életet.

Megérezték, hogy ez az “abszurdum”: az ellenség szeretete, a megbocsátás – IGAZSÁG. Megérezték, hogy világunkban REND van – és hogy nem csak a fizikális világban lehet bizonyos törvényszerűségeket észrevenni, hanem az emberek közötti kapcsolatok dinamikájában is. Képesek és hajlandóak voltak felismerni, hogy harmonikusabb, boldogabb életet élhetnek, ha az ellenségeskedés helyett a megbocsájtást választják.

Két egymásnak csapódó ököl, mint a konfliktus szimbóluma.
Konfliktus – az élet kikerülhetetlen része

Mondhatjuk: ők mind kivételes személyiségek, tanítók, vezetők, akik különleges képességek és tulajdonságok birtokában voltak. Ez igaz; azonban a nehézségek megoldásának feladata nem kizárólag nagy embereké. Kisebb-nagyobb megoldandó konfliktusok, viták, veszekedések mindenki életében adódnak. Ha testben és lélekben egészségesek akarunk maradni, nekünk is meg kell tanulnunk, hogyan illeszkedjünk be abba a rendbe, ami hozzásegít az igazán emberhez méltó életformához.

Érzelmeink biokémiája

Az 1990-es években pszichológus szakmai körökben már közismert, tudományosan bizonyított biokémiai tény, hogy negatív érzéseink, gondolataink (harag, keserűség, agresszió) a szervezetünkben olyan kémiai anyagok megjelenéséhez vezetnek, melyek hosszú távon képesek megbetegíteni, végső soron pedig elpusztítani a testünket.

Ugyanígy ismert és bizonyított az a tény is, hogy a csecsemők teste az érintés, simogatás, ölelés, puszik hatására fokozottan kezdi termelni a növekedési hormont, ami új sejtek keletkezését és az immunrendszer erősödését eredményezi. A felnőttek pozitív érzései és gondolatai, különösen a szeretet érzése által kiváltott biokémiai reakció (dopamin és norepinefrin felszabadulás) megerősíti az immunrendszert, javítja az idegrendszer működését. Saját érdekünk lenne tehát, hogy ne gyűlölködjünk, ne haragudjunk, ne keseregjünk.

Vajon képesek és hajlandók vagyunk-e az eddig már megismert törvényszerűségeket tudomásul és figyelembe venni?

Megbocsájtás mint megoldás

A fenti élettani tények megvilágításában azt hiszem, elég egyértelmű, hogy a megbocsájtás valóban mindenekelőtt a megbocsájtó fél érdekét szolgálja. Saját értelmi és érzelmi hozzáállásomat megváltoztatva képessé válok megszabadulni valamitől, ami egyébként elevenen felemésztene; ami pusztítja a testem (sejtjeimet, immunrendszeremet) és a lelkem (örömömet és a szeretetre való képességemet) egyaránt.

A gyerekek még nagyon könnyen megbocsájtanak – számomra ez az egyik leginkább irigylésre méltó tulajdonságuk. De az, hogy valaki felnőttként mennyire kész és képes megbocsájtani, tapasztalataim szerint egyénenként nagyon változó. Befolyásoló tényező lehet az egyén személyiségtípusa, világnézete, a környezetében látott viselkedésminták, vagy korábbi akár jó, akár rossz tapasztalatok.

Saját életem során elég ellentmondásosan alakult a viszonyom a megbocsájtáshoz. Ahogyan bemutatkozásomban olvashattad, gyerekkoromtól keresztény szellemiségben nevelkedtem; így hamar megismerkedtem a bocsánatkérés és megbocsájtás fontosságával, értékével. Azonban a családomban sem bocsánatot kérni, sem megbocsájtani nem volt “szokás”. Anyai nagyszüleim és anyukám nem tudták ezt a kérdést jól kezelni; apukám pedig egyenesen nem volt hajlandó megbocsájtani senkinek semmit, amit ő sérelemnek vélt.

Mivel otthoni tapasztalataim egyáltalán nem voltak szinkronban a hittanon tanult elvekkel, és semmiféle használható mintát nem láttam sem a bocsánatkérésre, sem a megbocsájtás kimutatására, elakadtam. Ott volt bennem az igény, hogy megbocsássak másoknak; de mivel otthon csak a duzzogást és a sokszor gyűlölködésig fokozódó neheztelést láttam, nem tudtam, mit és hogyan “kell” csinálni ahhoz, hogy sikerüljön igazán megbocsájtani.

Hogyan?

Erre a kérdésre sajnos nem tudok gyors és egyértelmű választ adni. Mivel mindenki kicsit másképp viszonyul a megbocsájtás kérdéséhez, így általánosságban csak a fő szempontokat sorolom fel:

  1. AKARNI kell. A megbocsájtás alapvetően egy akarati döntés, nem valamiféle érzelmi felbuzdulás.
  2. Érdemes KIMONDANI: megbocsájtok! Az ember szellemisége teremtő erővel bír; amit kimondunk, azt képesek vagyunk megteremteni, valósággá változtatni.
  3. Ha újra előbukkannak a rossz érzések / emlékek / gondolatok, ISMÉTELNI kell a megbocsájtást. Újra akarni, újra kimondani. Hányszor? Amennyi szükséges ahhoz, hogy az emlék többé már ne váltson ki rossz érzést belőled.
  4. Ha tudsz imádkozni, érzéseidet belefoglalhatod az imádba, és kérheted a megbocsájtás képességének kegyelmét.
  5. Ha szoktál meditálni, vizualizálhatod a folyamatot. Pl.: elképzeled magad elé a kérdéses személyt, elmondod neki megbántottságodat, és kimondod: megbocsájtok neked.
  6. Végül ha még megteheted, és úgy érzed, segítene téged, személyesen is felkeresheted az érintett másik személyt, hogy kiengesztelődj vele. De ezt a lehetőséget csak a haladóknak ajánlom, mert nem könnyű megtenni. 🙂

Tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy számomra a megbocsájtás nem egy egyszeri és mindörökre szóló esemény. Sokkal inkább egy döntés és folyamat; egy út a saját belső békességem és teljességem felé.

Eldöntöm, hogy időről-időre megállok az életem útján, és a megbocsájtás gyakorlata segítségével kiteszem az elszenvedett sérelmek köveit a hátizsákomból, hogy ne nehezítsék tovább az utamat.

Előfordulhat, hogy egy régi kő akad újra a kezembe – nem baj, kiteszem megint. És persze az élet csempész újabb köveket a zsákba – ez sem baj; amikor rájuk találok, kiteszem az újakat is.

Eleinte nehezen tudok kirakodni a zsákból, és nehezen hagyom hátra a köveket. De döntöttem, tehát kirakom; kimondom, hogy megbocsájtok, és indulok tovább. Teszem újra és újra, és minden egyes alkalommal egyre könnyebb lesz. Az eredmény minden fáradtságot megér, mert a hátizsák egyre könnyebbé válik – és egyre nehezebben kerülnek bele új kövek; mert észreveszem, amikor megbántódom, és azonnal megbocsájtok.

Ha úgy érzed, mindezt egyedül nem sikerül megvalósítani, szívesen segítelek a célod elérésében.

Megbocsájtás kifejezése egy ölelésseé
  • Ha képtelennek érzed magad a megbocsájtásra
  • Ha magad sem tudod, mi a baj veled, mégis folyamatosan feszült, indulatos vagy
  • Ha levertséggel, depresszióval küzdesz
  • Ha szeretnél megszabadulni régóta gyötrő érzéseidtől és emlékeidtől, de nem tudod, ezt hogyan érhetnéd el
  • de kész vagy célod eléréséért kitartóan dolgozni

szeretettel várom a hívásodat!